Volt egyszer egy Csallóköz …

… egy folyók táplálta mocsárvidék. A láp végezte a dolgát. Védte az embereket, ahogy az utókor gyakran emlegeti. De sokkal fontosabb, hogy nemcsak ember s állat életét óvta, hanem életet adott.

S egyben vizet. A folyó és az esők vizét szivacsként magába szívta, tárolta, szűkösebb időkben visszaadta. Átengedte azt a talajvízbe, közben tisztította. Ingyen adta az ivóvizet. A tápanyagok felgyülemlettek benne, a tápláléklánc alapja is volt ezáltal. Lebontotta a szennyeződések nagy részét. Fékezte az árvizeket, s mérsékelte az időjárás kilengéseit.

A felsorolás korántsem teljes…

Történt azonban, hogy a környező világ megváltozott, az addig jótékony mocsár haszontalan élőhelynek bizonyult. Más érdekek kerültek előtérbe. A folyót medrét szabályozták, gátak épültek, a mocsarat lecsapolták, kiszárították. A több ezer éven át felgyülemlett hordalékból megművelt termőföld lett.

Most már ez volt Csallóköz, mezőgazdasági vidék.

Ahogy teltek-múltak az évek, évtizedek, az emberek száma a kitűnően művelhető területen megnőtt.

Közben a világ felismerte a vizes élőhelyek jelentőségét és hogy mekkor károk érnek minket elvesztésükkel. Számítások születtek. Kimutatták, hogy a világ mocsarai, lápjai éves szinten a fent felsorolt szerepük révén tizenöt trillió dollár (15 000 000 000 000 000 000) hasznot adnak az emberiségnek. Ez 45%-a a Föld összes élőhelyéről származó haszonnak. Tehát a maradék 55% hasznot az ember számára az esőerdők, erdők, füves területek, hegyek, óceánok, tengerek adják.

A világ több részén fegyveres konfiktusok, háborúk robbantak ki, melyek gyújtópontját vissza lehet vezetni az adott térségben uralkodó vízhiányra (többek között a mostani migránsválság oka is ebben keresendő).

Tehát, hogy visszatérjünk a berkeinkbe – a múlt századokban Földünk legértékesebb élőhelyétől sikerült megszabadulnunk. Így ugyan rengeteg termőföldhöz jutottunk, viszont a vizes élőhely szerepét nem tudtuk átvenni. Sokkal, sokkal szegényebbek lettünk.

Mi több, nyomásunk a természetre még fokozódott, mert átalakultunk fogyasztói társadalommá. Elkezdtünk jóval többet fogyasztani mindenből, mint amire valójában szükségünk volt. Amit jólétnek nevezünk, óriási terhet rótt és ró a mai napig környezetünkre. Már nem volt elég, amit a termékeny föld magától adott. Eltúlzott igényeink kielégítése, a ferde társadalmi normáknak való megfelelési kényszer viszont nem volt kielégíthető rásegítés – műtrágyázás, rovar-és növényirtószerek bevetése – nélkül.

Fel-felbukkantak esetek a víz szennyezéséről (pl. 2010, 2015, 2017-ben). Minden konkrét eset követett egy megszokott forgatókönyvet. Nagy volt az érintettek felháborodása, számonkérések röpködtek, felelősök kerestettek. Többnyire eredménytelenül. A politikusok is szóra emelték hangjukat, ígéretek röpködtek, azt sugallván tudat alatt az irányítható tömegek felé, hogy nem vehetik saját kezükbe az életüket. Így az emberek abszolút többsége másoktól várta a megoldást. Olyan emberektől, akiknek önző érdeke, hogy a túlfogyasztás, pazarlás, halmozás emberi jólétnek legyen beállítva. Olyan emberektől, akik nem fognak népszerűtlen döntéseket hozni, nem fognak minket rábeszélni a mértékletességre, az abszolút kényelemről való lemondásra. Hisz senki nem szereti maga alatt vágni az ágat.
És a probléma látszólag mindig megoldódott, az emberek megnyugodtak és minden ment szépen tovább, mintha mi sem történt volna.

S mindenki boldognak mondott életet élt, míg valamibe bele nem halt.

Tisztelt Olvasó, a fenti sorok – leegyszerűsítve, nem feltétlenül ragaszkodva az időbeli sorrendhez, helyenként erősen sarkítva – de a véleményemet tükrözik arról, hogyan viselkedünk. Nyilvánvaló, minek apropóján születtek soraim. Mégis az aktuális esetet egy évszám mögé rejtettem csupán.

Nyilván a legfontosabb, hogy a szennyezett víz okozta gondok az érintett településeken megoldódjanak. Nem becsülöm alá a problémát, de az már elég sok kompetens vagy kevésbé kompetens személy részéről ki volt tárgyalva.

Azért is nem szeretném tovább szőni azt a vezérfonalat, mert úgy gondolom, hogy az írás első részének hosszú-hosszú története vezetett és fog a jövőben is vezetni az ehhez hasonló esetekhez. Amelyek nagy valószínűséggel csupán az óceánban úszó jéghegy vízből kilátszó csúcsai. A lényeg azonban mélyebben van, rejtve marad a szemeink elől.
Mennyit tudunk valójában a föld alatti vízkészlet viselkedéséről?

Teljes mértékben ismerjük, hogy a szennyünk miként viselkedik a talajban, talajvízben? Biztos, hogy nem tűnik el minden alkotórésze maradéktalanul, nyilván vannak összetevői, melyek felhalmozódnak a vízben és élőlényekben egyaránt.

Nem szabad, sőt, egyenesen vétek a különböző vízforrásokat – a folyókat, a tavakat, a mocsarak, az ivó-és talajvizet – külön-külön, önmagukban kezelni, mert egy rendszert alkotnak, összefüggenek!

Ez is biztos, bár még mindig csak kis tudással rendelkezünk arról, hogy milyen szélesek és szövevényesek is ezek az összefüggések.

A víz a Földön nem jön létre és nem is veszik el. Tehát ha megiszunk egy pohár vizet, annak legalább egy molekulája nagy valószínűséggel átment a régmúltban egy dinoszaurusz testén is!

A mocsarak évszázadok óta világszerte a leggyorsabb tempóban eltűnő élőhelyek.

Miközben az általuk nyújtott javak – víz, ivóvíz, táplálék – iránt iszonyatos mértékben nő a kereslet.

Magyarán, előbb-utóbb nagyhatalom lesz az, aki tiszta vízzel fog rendelkezni!
Csak saját magunkért tudunk felelni, senki másnak nem annyira érdeke segíteni rajtunk, mint saját magunknak. Csak nekünk áll hatalmunkban csökkenteni ökológiai lábnyomunkat, nyomásunkat a környezetünkre. Ebben az erőben hiszek.
És a Természet erejében, mert tőle függünk, bármilyen nagynak is hisszük magunkat. Eddig, ha ezt cáfolni próbáltuk Istent játszva, mindig helyre lettünk igazítva. Legutóbb épp a hetekben.

A konkrét esettől független személy vagyok. Abban az értelemben, hogy nem lakom az eddig érintett falvakban és politikai érdekem sem kötődik az ügyhöz.

Élnek viszont barátaim, ismerőseim ezeken a helyeken. Próbálom globálisabban, szélesebb összefüggéseiben nézni a problémát. Minden mindennel összefügg.

A fentiek fényében születtek ezek a sorok a vízről, ugyanis igencsak érintett vagyok. Mert szó szerint az életem függ tőle.